Duális Akadémia
A Duális Akadémia nevű tantárgy azon első éves hallgatók számára érhető el, akik Építőmérnök, Gépészmérnök, Környezetmérnök, Mérnökinformatikus vagy Villamosmérnök szakok valamelyikén kezdik első félévüket.
Ennek keretein belül a hallgatók megismerkedhetnek a duális képzéssel, a képzés nyújtotta lehetőségekkel, illetve azzal, hogy ez a képzési forma milyen előnyökkel jár.
A tantárgy az ipari partnereink aktív részvételével valósul meg az alábbiak szerint:
A Duális Akadémia egyrészt üzemlátogatásokból, másrészt pedig előadás sorozatokból áll.
- Üzemlátogatásokat szervezünk a képzésben résztvevő cégekhez, ahol a hallgatók testközelből megtapasztalhatják, hogy mit is jelent mérnöknek lenni, milyen feladatokat szükséges ellátnia egy mérnöknek, továbbá, hogy hogyan is történik egy adott termék előállításának folyamata és maga a produktum létrejötte.
- Az előadásokat az ipari partnereink tartják majd a Karon, ahol a hallgató megismerheti a partnercég történetét, a cég felépítését és működésének rendszerét.
A tantárgy célja az, hogy
- partnercégeink bepillantást nyerjenek a duális képzés iránt érdeklődő hallgatói körbe
- egyszerűbb legyen számukra a kapcsolatfelvétel a potenciális hallgatókkal.
Partnereink számára előnyös, hogy az üzemlátogatásokat és előadásokat amennyire lehet, a cég időbeosztása szerint szervezzük, mindig pénteki napokra. A regisztráció során megjelölhetik a számukra kedvező időpontot, előadás és üzemlátogatás esetén is.
Fontos megjegyezni, hogy a regisztráció során eldönthetik azt is, hogy mindkét tantárgyi programban vagy csak az egyik részén kívánnak részt venni.
A tantárgyban való részvételhez szükséges regisztráció az alábbi linken érhető el.
A regisztráció minden év augusztus elején aktiválódik, és augusztus végén zárul!
PROJEKT CÍME: A duális képzés fejlesztése a Pécsi Tudományegyetemen A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: EFOP 3.5.1-16-2017-00003 |