Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Sanghaj Technológiai Intézet, Sanghaj, Kína

A Sanghaj Technológiai Intézettel 2014-ben kezdődött el a közös munka, mely mára a PTE további karai felé is kiterjed; többek között bölcsészettudományi, közgazdaságtudományi és a művészeti diszciplínák kapcsolódtak be. A két egyetem oktatói, kutatói a dedikált programokon túl konferenciákon, projekteken találkoznak és hangolják össze az együttműködéseiket.

A SIT School of Urban Construction and Safety Engineering képzőhelynek mintegy 1900 fő hallgatója – főként műszaki és természettudományi képzési területekről – kerül ki; legerősebbnek számít az építőmérnöki, tájépítészeti, gépészmérnöki, élelmiszeri, anyagtudományi illetve a művészeti képzés.

Az évek óta tartó együttműködésnek köszönhetően mára közel 70– a PTE-n diplomát szerzett SIT illetőségű – hallgatói számmal büszkélkedhetünk, akik a kooperáció hátterében dolgozó kollégák válogatása alapján kerültek ki. A hallgatói áramlás mellett, oktatók is töltöttek féléveket a partnerintézményben és e munka elismeréseként 2016-ban a PTE Rektora által, honoris causa díszdoktori címet vehetett át Professor Chen Qingchang, a SIT Építészeti Karának egyetemi tanára és egyben dékánja. 


A közös együttműködés főbb elemei: 


1) Architecture joint MSc program
A két intézmény között kialakított ekvivalencia hálónak köszönhetően a PTE és a SIT Építész képzései kontrolláltan átjárhatóak. Ennek keretén belül az ún. 3+2 keretrendszerben a PTE MIK építész képzései 2013 óta fogadnak graduális hallgatókat és a PTE-n töltött évek után a kínai (SIT) hallgatók mester diplomát szerezhetnek. 
A válogatásban mindkét oldalon egy szakmai bizottság vesz részt és ellenőrzi a jelentkező hallgatók portfólióját és nyelvi készségeit. 

2) One-semester visiting professor program
Az együttműködés egyik fő ismérve, hogy a két intézmény oktatókat is "cserél". A PTE Építész Intézetéből ezidáig két vezető oktató töltött el 1-1 szemesztert az SIT-n, ahol angol nyelven tartottak kurzusokat illetve részt vettek a shanghai-i városépítészeti és városfejlesztési tervek készítésében. 

3) Cooperation regarding the Doctoral School
Az elmúlt éveknek köszönhetően a szakmaközeli együttműködések rávilágítottak a közös oktatói szintű képzés lehetőségeire is. A PTE MIK Doktori Iskolájában, a "honoris causa" díszdoktori címmel rendelkező Chen Quinchang, mint külső tutor (témavezető) integrálódik és így, 1-1 SIT illetőségű oktató doktori szintű képzése lokális jellegű tartalmat is ötvözni képes a Doktori Iskola európai szintű célkitűzéseivel.