Egyedülálló törésteszt szimuláció
Dr. Orbán Zoltán kollégánk szakmai irányításával megvalósuló projektben számos külföldi egyetem képviselteti magát.
Dr. Orbán Zoltán kollégánk szakmai irányításával megvalósuló projektben számos külföldi egyetem képviselteti magát.
A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar pályázatot ír ki a 2015/2016-os tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre
Az Oracle Hungary Kft. a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék és az ELTE IK Információs Rendszerek Tanszék közreműködésével INGYENES szemináriumsorozatot szervez szakirányú érdeklődéssel rendelkező hallgatók számára.
A 2015. évi országos „HAJÓS GYÖRGY MATEMATIKA VERSENY” helyi válogatóját 2015. február 17-én 1815-től az A017 -es teremben tartjuk. Szeretettel várjuk az érdeklődő hallgatókat. (Zsebszámológép, függvénytábla használható!)
A Közlekedéstudományi Egyesület által 2014-ben meghirdetett diplomaterv pályázatra összesen 27 db pályamű érkezett, amelyből a 2015. január 29-i Kibővített Országos Elnökségi Ülésen 12 fő kapott díjazást, köztük két Pollack-os, 2014-ben végzett hallgatónk:
a II. helyezettek között: Nagy Erika Építőmérnök BSc Infrastruktúra ágazat Közlekedési létesítmények szakirány
a III. helyezettek között: Eller Balázs Építőmérnök BSc Infrastruktúra ágazat Közlekedési létesítmények szakirány
Nevezz, nyerj munkahelyet és egy Craftbot 3D printert
Karunk valamennyi alapképzésben, így gépész, villamos-, mérnökinformatikus-, környezet-, építész és építőmérnök képzésekben is indította a duális képzési formát.
Karunknak 51 ipari vállalat, szerződött partnere van, a régió területéről, illetve vannak köztük több telephellyel, illetve budapesti székhellyel rendelkező cégek is.
A következő két munkalehetőségre hívnám fel a figyelmetek: