WorldSkills 2017 - Abu Dhabiban
2017-ben a szakmák világversenyét – a WorldSkills-t – Abu Dhabiban rendezik. Magyarország 11 szakmában indít versenyzőket, köztük mechatronikában.
2017-ben a szakmák világversenyét – a WorldSkills-t – Abu Dhabiban rendezik. Magyarország 11 szakmában indít versenyzőket, köztük mechatronikában.
December 11-én pénteken a Pécsi Tudományegyetem-en kiosztották a Közel 0 energia felhasználású családi házak tervezésére kiírt pályázat díjait. A feladat környezetbarát, közel 0 energia felhasználású, értékesíthető családi ház tervezése volt. A feladat korunk nagy kihívása a CO2 kibocsátás csökkentésének érdekében született, hisz az összes energia 40%-át épületeink használják el. A Párizsi Klíma csúcs által meghatározott kibocsátás csökkentés leg eredményesebben épületeink energia hatékonyságának növelésével érhető el. A díjakat Prof. Dr. Bachmann Bálint dékán és Kárpáti József a MAKÉSZ elnöke adta át.
Ünnepélyes keretek között adták át, immáron második alkalommal, a Kriszbacher Ildikó nevével fémjelzett tehetséggondozó hallgatói ösztöndíjat. A Pécsi Tudományegyetem Dr. Halasy-Nagy József dísztermében, 2015. december 9-én tartott rendezvényen dr. Erostyák János és dr. Zeller Gyula köszöntőit követően vehették át elismerő oklevelüket a diákok.
Ehhez a gondolathoz csatlakozva a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar b2 Transzdiszciplináris Szakkollégium és a FONA pécsi kesztyűgyártó manufaktúra 2015. december 2-án jótékonysági rendezvényt szervezett a Műszaki Kar Boszorkány utcai épületében. Az esemény 14:30-kor vette kezdetét egy rövid köszöntővel, majd megkezdődött a már előkészített kesztyűbélések feldíszítése, dekorálása.
az Énlaka kulturális öröksége című kiállítás megnyitójára
Helye: Nádor Galéria Pécs
2015. december 14. 17:00
2016. január 15-én, pénteken 10:00 órakor tartjuk következő Nyílt napunkat!
Balassi Intézet - Római Magyar Akadémia
Karunk oktatója, dr. Németh Pál kurátorsága mellett megnyílt november 27-én a Római Magyar Akadémia Galériájában az Open Design Ungheria - Italia kiállítás.
Az iparművészeti alkotások seregszemléjén 9 kortárs fiatal magyar alkotó kapott lehetőséget a bemutatkozásra.
A tárlat megtekinthető 2016. január 24-ig, Balassi Intézet - Római Magyar Akadémia Galéria.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ajánlásával, kifejezetten a PTE hallgatóinak és Baranya megyei regisztrált vállalkozásoknak meghirdetett Multifitness Formatervezési tervpályázatra hívjuk fel a hallgatók figyelmét.
A Pécsi Egyházmegye turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően a közelmúltban megnyitotta kapuit a Magtár Látogatóközpont és megújult a belvárosi templom és a székesegyház. A székesegyházat, annak egyes kápolnáit, délkeleti kilátótornyát, román kori altemplomát a turisták úgy tekinthetik meg a kijelölt útvonalon, hogy közben a Corpus Christi kápolnában imádkozó híveket sem zavarják. Az altemplom látogatói mostantól három bronzplasztikát is láthatnak, amelyek a székesegyházat ábrázolják különböző történeti korokban.
Az ÉVOSZ Könnyűszerkezet - építő Szakmai Tagozat és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar közös kiírásában lezajlott a Breuer Marcell Doktori Iskola doktoranduszainak részvételével a Közel 0 energiás családi ház tervezésére kiírt hallgatói tervpályázat.