Ujvári János diplomadíj-pályázati felhívás
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának fokozására egyedi hallgatói díjat létesít.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának fokozására egyedi hallgatói díjat létesít.
A kiírás célja a társadalmi cselekvés, az aktív állampolgárság ösztönzése, a társadalmi kohézióerősítése a lakótelepeken. Közvetlen cél a társadalmi integráció és kohézió erősítése.Ennek keretében fontos a lakóközösségi, szomszédsági, alulról szerveződő közösségek,szociális, és humán szolgáltató szakmai szervezetek, helyi valamint kisebbségi önkormányzatok,intézmények, szakmai szervezetek, és az egyházak között történő együttműködésjavítása közösségi-, közösségfejlesztési és a közösség számára fontos programok ésszolgáltatások megvalósításával.
Jelen konstrukció célterülete az 1950 és 1990 között házgyári technológiával épült, egyvagy több épületben, de legalább 200 lakásból álló lakótelepek, ahol az épületek egy öszszefüggőterületen helyezkednek el, egy vagy több társasházból állnak.
A Richter Gedeon Nyrt. biztonságtechnikai laboratóriumába keres zajmérésben jártas kollégát.
HVG Állásbörze és kiállítás nyílik Budapesten február végén, a SYMA csarnokban.
A PMMIK HÖK lehetőséget biztosít a hallgatóság számára, hogy a Pécsi Nemzeti Színház bizonyos előadásaira kedvezményes áron vehessenek belépőjegyet.
Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat a PEN-hez kapcsolódóan 2013-ban is meghirdeti a nagy hagyományokra visszatekintő "Diákrektor Választás"-t.
2013. február 12-től elérhetőek a második EGT/ Norvég Civil Támogatási Alap pályázatai. Ebben az évben - első körben - különböző témakörökben kis és makroprojektek, valamint egyéni ösztöndíjas tanulmányutak támogatására lesz lehetőség.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KIEGÉSZÍTÉS a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap Két- vagy többoldalú Tudományos és Technológiai Együttműködés tárgyú pályázathoz
Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdet az OTKA által támogatott kutatások eredményeinek közzétételére,valamint forrásművek kiadására
The Austrian Science Fund (FWF) and the Hungarian Scientific Research Fund (OTKA) jointly offer the possibility to apply for bilateral Austrian-Hungarian Joint Research Projects.