Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Közlekedési Innovációs Díj - benyújtási határidő: 2024. szeptember 22!

Időpont:


Közlekedési Innovációs Díj - Szeptember 22-ig várjuk a jelentkezéseket! 3 millió Ft a tét!

Idén immár hatodik alkalommal szállhatnak versenybe a közlekedési szakma csúcselismeréséért fiatal mérnökök, fejlesztők, kutatók. A Közlekedési Innovációs Díjat ez alkalommal is a leginkább innovatív és hasznos közlekedésfejlesztési elképzelés kaphatja meg. A tét nettó hárommillió forint, amely hozzájárulhat az elképzelés megvalósításához.

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) 2019-ben hirdette meg először Közlekedési Innovációs Díj pályázatát, amely a közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatal szakemberek felkarolását, alkotásra ösztönzését, és Magyarországon maradásuk elősegítését célozza. A pályázat alapítói a hazai közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötleteket, innovatív kezdeményezéseket, tudományos elképzeléseket kívánják felkarolni, egyben a közlekedési szakma megbecsültségét szeretnék erősíteni, és az utánpótlás-nevelést támogatni.

A díjat évente egyszer adják át. A pályázaton megmérethetik magukat mérnökök, fejlesztők, felsőoktatásban, tudományos környezetben dolgozók, hallgatók, kutatók, akik a pályázat benyújtásáig a 40. életévüket nem töltik be. A jelentkezés benyújtható egyénileg és csoportosan is.

Az elismerésre minden olyan Magyarországon hasznosítás előtt álló, vagy már hasznosított közlekedési innovációs eredménnyel, tervvel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet pályázni, amely a közlekedés összes vagy valamely alágazatával összefüggő járműtechnológia, közlekedési infrastruktúra/szolgáltatás-fejlesztés, forgalomszervezés, ellenőrzési és díjszedési rendszer, közlekedésgazdaságtan, mobilitás-menedzsment területéhez kapcsolódik.

A nyertes pályázó jutalma nettó hárommillió forint, emellett felkérést kap arra, hogy a soron következő éves közlekedési konferencián bemutassa projektjét a szakmai nagyközönség előtt.

A pályázat benyújtási határideje 2024. szeptember 22.

A felhívás részleteiről, a pályázati feltételekről és a benyújtás módjáról itt elérhető bővebb információ.

A beérkező pályázatokat a KTE által delegált vagy meghívott tagokból álló szakmai testület értékeli és bírálja el, a pályázók 2024. október 15-ig kapnak értesítést a pályázatuk eredményéről.

A Közlekedési Innovációs Díjat tavaly egy mérnökcsapat kapta egy olyan hídépítési megoldás megtervezéséért, amely hatékonyan tudná csökkenteni a hídépítéssel és fenntartással járó CO2 kibocsátást, és ezáltal hozzájárulhat a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez. 2022-ben egy, a biztonságos közlekedést garantáló vasúti fejlesztés, 2021-ben pedig egy fenntartható munkahelyi mobilitást támogató projekt érdemelte ki.

A korábbi nyertesekkel kapcsolatban itt találhatnak további információt: https://youtube.com/playlist?list=PLFQB5vdrXYA4fzmmapiewn7mXCvjRg-Iz&si=MDvEsj68DyjEMuyt

További részletek: https://nemzetiutdij.hu/hu/hirek/elstartolt-az-idei-kozlekedesi-innovacios-dij-palyazat