A Kar történetében először 2018 februárjában nyugat-európai minta alapján szervezett Prezentációs Nappal indult a 2017/2018-as tanév második szemesztere az építészképzésben.
A Műszaki és Informatikai Kar vezetése a rendezvény nagy sikerén felbuzdulva részint hagyománnyá tette az eseményt, részint pedig kiterjesztette a Kar összes szakmai Intézetére. Így a 2018/2019-es tanév prezentációs napjain a Kar összes szakmai Intézete képviselteti magát és hallgatóit.
2018. szeptember 21 | Építész Szakmai Intézet |
2018. szeptember 28. | Informatika és Villamos Intézet |
2018. október 5. | Mérnöki és Smart Technológiák Intézet |
Prezentációs nap – ÉPÍTÉSZ SZAKMAI INTÉZET
Időpont: 2018.09.21. 13:30 - 20:00Az esemény alkalmat ad arra, hogy az előző szemeszter legjobb hallgatói munkái publicitást kapjanak a szak összes hallgatója és oktatója jelenlétében, alapvetően azzal a céllal, hogy láthatóvá váljanak az építészműhelyek eredményei, illetve komoly motivációval kezdődjék a szemeszter, mind a hallgatói, mind pedig oktatói részről.
Szintén a Prezentációs Nap során kerül sor a következő szemeszter feladatainak, terveinek és lehetőségeinek ismertetésére, köztük a pályázatok, tervezett workshopok, nyári művésztelepek előzeteseivel.
A Prezentációs nap előadásait az előző szemeszter munkáiból válogatott háttér kiállítások kísérik.
A Prezentációs Nap záróeseménye egy SZAKMAI KEREKASZTAL. A kerek asztal beszélgetés meghívottjai a Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter cégcsoportjának tagjai, a Baranya Megyei Mérnök Kamara elnöke és a Dél-Dunántúli Építész Kamara titkára. A kerekasztal beszélgetés során az építőipar jövője, az építőipar különböző területein való szakmagyakorlás lehetőségei lesz a téma.
Az Építész Szakmai Intézetet Dr. Veres Gábor, tanszékvezető képviseli, a beszélgetés moderátora Dr. Kondor Tamás, stratégiai dékán helyettes.
Prezentációs nap – INFORMATIKA ÉS VILLAMOS INTÉZET
Az Építész Prezentációs Nap után bemutatkozik az Informatika és Villamos Intézet.
Lehetőség nyílik olyan tudományos előadások meghallgatására, melyekre a tanórák ideje és kötöttsége nem ad lehetőséget. Érdekes és informatív prezentációk mellett a hallgatói sikerek kerülnek előtérbe. A mérnökinformatikus és villamosmérnök hallgatók betekintést kapnak a diplomántúli lehetőségekről itt végzett, karriert befutott alumni hallgatóktól.