Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

A Kar hallgatóinak és oktatóinak sikere a „Szeged, Széchenyi tér rekonstrukciója” tervpályázaton

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar hallgatói és oktatói sikeresen szerepeltek Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által idén ősszel meghirdetett, és 2018.december 20-i díjátadón kihirdetett „Szeged, Széchenyi tér rekonstrukciója” országos, nyílt tervpályázaton.

A tervezési feladat egy olyan városi, központi tér műemléki szempontú újragondolása volt, melynek nemcsak helyileg, de országosan is meghatározó szakmatörténeti jelentősége van. A helyszín bizonyos szempontból városépítészeti unikumnak is tekinthető, az általa közvetetten megjelenített történetiség pedig izgalmas korrajz. A helyszín az Árvíz utáni lechneri városszerkezet fókuszpontja: itt kapcsolódik egymásba, vagy éppen itt ütközik az egykori várterület által meghatározott határvonal és az új települési struktúra (Részlet a pályázat hivatalos értékeléséből). A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar hallgatói és oktatói által készített „Megvételben” részesített 5. számú pályamű a pályázat kiírója által megfogalmazott célkitűzéseket az ember köré szerveződő térrendszerben (nyitott terek rendszerben) ábrázolja, új aktív közösségi tartalmakkal egészíti ki. A terv fontos része volt a történeti tengelyek megtartása a főtengely szélességének jelentős csökkentése mellett. A pályázati értékelés kiemeli, hogy érdekes, támogatandó megoldás a vízfelület elhelyezése, a differenciált és izgalmas pavilonsorok telepítése, illetve a terv közlekedési koncepciója, mely a városi terveket támogatja, a kerékpáros közlekedést preferálja. A PTE MIK képzésében tanuló végzős hallgatók - Dékány Patricia, Kovács Attila, Lengyel tamás, Locsmándi Ádám, Lovig Dalma, Szommer Katalin és Varró Péter Ármin – által készített tervet dr. Gyergyák János, egyetemi adjunktus konzultálta. A tervpályázati anyag a PTE MIK építészmérnök MSC képzésének egyik, gyakorlatorientált képzésében valósult meg, mely gondolkodás - valós problémákra, igényekre válaszoló tervezés – az építész és településmérnök képzés egyik sajátosságává vált az elmúlt években annak érdekében, hogy a hallgatók valós tervezési környezetbe helyezve szerezzenek gyakorlatot. A terv sikeres elkészítésében részt vett dr. Kukai Tibor, a PTE Politechnika Kft. ügyvezetője, valamint tájtervezőként Csuka Veronika (Garden Force Kft.).