Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

A Kortárs Ház – Fiatal Építészek szemével 2015 - Vidéki ház

A prágai Phoibos könyvkiadó ismét megrendezi a Visegrádi Négyek valamint Szlovénia építészképző intézeteiben tanuló hallgatók számára a kortárs családiház-tervező versenyét. (cseh, lengyel, szlovák, magyar, szlovén hallgatók)

A pályázatsorozat célja a Visegrádi Négyek országai közötti együttműködés keretében a párbeszéd elősegítése.

A kiírás napjaink lakóházproblémáira fókuszál, szándéka szerint olyan mai építészeti megoldásokat keres, amelyek a történeti vagy modern lakóházépítés megjelenítette épített környezet nemzeti jellegére is reflektálnak. A kiírók reménye ezen túl, hogy a beérkezett pályamunkák a 21. század családi házának megfogalmazására is vízióval szolgálnak.

A pályázat célja egy négytagú család részére tervezett családi ház

A verseny kétlépcsős – első ütemben a hazai építésziskolák belső pályázaton választanak ki 3-3 tervet, a magyarországi zsűri az így összegyűlt 21 munkából küldi tovább a legjobb hármat a nemzetközi fordulóra, az első díjas munka képviseli Magyarországot a május/júniusi workshopon Csehországban (Pilsen).

Pályázhatnak egyének és hallgatói csoportok, de minden csoport maximum két szerzővel képviseltetheti magát, a pályázat jeligés.

A pályázat PTE PMMIK kari szervezője és lebonyolítója az Építészmérnök valamint Építőművész Szakmai Intézetek.
Jelentkezés,további információ, kérdések: epiteszweb@pmmik.pte.hu

Fontos határidők: 

A kari pályázati fordulóra a pályaművek beadásának határideje: 2015. április 6.

Beadandó munkarészek:

  • helyszínrajz M = 1:1000 (esetleg 1:500)
  • alaprajzok, metszetek M = 1:100
  • külső és belső látványtervek
  • műleírás, maximum 1000 karakter;
  • ismertetőszövegek és feliratok anyanyelven és angolul is
  • álló B1 formátumú kasírozott tablók, 700×1000
  • 3D modell 1:50 léptékben, 700×500 mm alaplapon
  • A tervlapokhoz és modellhez beadandó a kitöltött és aláírt adatlap, illetve mindezek digitális formában CD-n vagy DVD-n.

Az egyetemi zsűri:

Bachman Bálint DLA elnök
Hutter Ákos DLA zsűritag
Veres Gábor DLA zsűritag
Borsos Ágnes DLA zsűritag
Rétfalvi Donát DLA jegyző


Kapcsolódó anyagok:
Kortárs Családi Ház Pályázat - Kerekasztal Beszélgetés a pályázat kapcsán 2013-ban Győrben: