CREATON ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTÉSZHALLGATÓI PÁLYÁZAT 2021
Az immár több, mint 8 éves hagyománnyal rendelkező építész és építészhallgatói pályázat ismét kihirdetésre kerül 2021-ben!
2021-ben az elmúlt évek legsikeresebb építész és építészhallgatói pályázatát zárta le a CREATON South-East Europe Kft. a beérkezett rekord számú 42 pályaművel, ezért a hagyományt folytatva idén is elindítjuk a pályázatot. A CREATON továbbra is nagy hangsúlyt fektet a szakmai partnerei tájékoztatására, elismerésére, mivel az Ő munkájuk által kel életre a tetőcserép. Az évről-évre beérkező pályaművek is jól példázzák, hogy a CREATON kerámia tetőcserepek bármilyen funkciójú épületen jól használhatóak, népszerűségük töretlen.
Az idén megrendezésre kerülő pályázatra a gyakorló építészek továbbra is olyan tervezés alatt álló, megvalósulás közbeni, vagy megvalósult, használatba vételi engedéllyel rendelkező épületekkel pályázhatnak, amelyek bemutatják, hogy milyen sokszínűen és sokrétűen felhasználható a tradicionális, de mégis modern építőanyag, a kerámia tetőcserép, illetve hogyan alkalmazható a CREATON kínálatában elérhető TERREAL tetőfedő anyag.
Az építészhallgatók természetesen terveikkel mutathatják meg kreativitásukat, a kerámia tetőcserép felhasználásával készült tervezési koncepcióikat.
ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTÉSZHALLGATÓI PÁLYÁZAT 2021
Az 1 300 000 Ft összdíjazású CREATON Építész és építészhallgatói 2021. évi pályázaton az építészek 2018. január 1-je és 2021. december 31. között építési engedélyt (jogerő nem szükséges) illetve használatba vételi engedélyt kapott épületekkel pályázhatnak. Az építészhallgatók pedig diplomatervet, komplex tervezést, egyéb féléves terveket, vagy kifejezetten e pályázat céljára készített munkát nyújthatnak be pályaműnek.
A pályázás feltétele, hogy a pályázó az épület tervezése során a CREATON kerámia tetőcserepeit és/vagy a TERREAL kerámia tetőfedő anyagait használja, illetve az épületet CREATON kerámia tetőcserép és/vagy a TERREAL kerámia tetőfedő anyag fedje.
BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
- Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész
- dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, egyetemi docens
- Horváth Sándor, Széchenyi díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezeti Tanszék
- Jánosi János, Ybl- és Pro Architectura díjas építész
- Máté Zsuzsanna, okl. építészmérnök, a 2020. évi pályázat nyertese
- Fábián Gábor, okl. építészmérnök, a 2020. évi építész pályázat nyertese
- Jancsár Péter, építészlátogató (CREATON South-East Europe Kft.)
- Pap Győző, építészlátogató (CREATON South-East Europe Kft.)
A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS FONTOS HATÁRIDŐK:
- A pályázat meghirdetése: 2021. november 1.
- A pályaművek beadása: 2022. február 28.
- Bírálat: 2022. április elejéig
További információ a pályázat benyújtásával kapcsolatosan itt kérhető:
Jancsár Péter
Telefon: +36 30 927 9022
E-mail: peter.jancsar@creaton.hu
Pap Győző
Telefon: +36 30 470 8244
E-mail: gyozo.pap@creaton.hu
További információk elérhetőek az alábbi oldalon: https://www.creaton.hu/epiteszpalyazatok2021