Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

E.ON Challenge.ON verseny eredmények

Márciusban az ország villamosmérnök hallgatói mérték össze a tudásukat az E.ON Challenge.ON versenyén, ahol egy virtuális irodaházában kellett komoly szakmai feladatokat megoldaniuk.

Szerették volna ezt a szakmai kihívást és élményt az E.ON utánpótlás programjaiban résztvevő fiataloknak is lehetővé tenni.

A Műszaki Tudásmenedzsment Osztály és Munkáltatói Márka csapat egy izgalmas nap keretei között valósította meg a kihívást. Az utánpótlás programokban (frissdiplomás, junior mérnök, duális hallgató, gyakornok) résztvevő mérnök kollegákat hívták egy izgalmas versenyre. A pandémiás szabályokat betartva korlátozott létszámban és maximális elővigyázatosság mellett tervezték meg az eseményt, amelyre 8 főleg junior villamosmérnök és duális egyetemi hallgatókból álló csapat adta le nevezését az ország több pontjáról.

A verseny helyszíne az E.ON V17-es irodaházának 6. emelete volt, ahol 8 tárgyalóban idézték meg a szabadulószoba hangulatát. A komoly audiovizuális technika biztosította, hogy a játék valóban élethűen adja vissza egy szabadulószoba élményét.

Németh Imre az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója a megnyitójában elmondta, hogy milyen fontos a személyes kapcsolódás, a közös problémamegoldás, és mennyire sokrétű és komplex választ tud adni egy dilemmára a csapat szintű együtt gondolkodás. Az E.ON-ban rengeteg kiváló tudású szakember dolgozik, de a csapat az, amely az egyéni tudást valódi kinccsé változtatja.

A verseny feladatai megegyeztek a tavaszi kihívás online fordulójával, ezért a csapatoknak a komoly szakmai feladatok megoldása mellett, az erőforrásaik gondos beosztására is szükség volt, hogy jól szerepelhessenek. A pontos és precíz szakmai számítások mellett a taktika is döntő szempont volt. Minden csapat 2x2 perc segítséget vehetett igénybe, valamint pontlevonásért segítő anyagot is beszerezhettek. A nap szakmai programjának zárásaképp Kurdits Tamás a Műszaki Tudásmenedzsment Osztály vezetője megköszönte a befektetett energiát és kiemelte, hogy az itt használt jó gyakorlatok hozzájárulnak a szakmai fejlődésükhöz.

A program végéről a móka sem maradt el. Az egésznapos feszültség levezetéseként egy meglepetés lézerharccal készültek a fiataloknak. A kis csapatépítő lazítás után került sor az oklevelek kiosztására és az eredmények kihirdetésére is, aminél a következő rangsor született.