Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Miért legyél „Hobbit”, avagy beiskolázás mesterfokon…

Na de miről is van szó?

Mi, a PTE Karrier Iroda kis csapata irányítja a központi beiskolázási kampányt a PTE mind a 10 karával közösen. A kampány során minden évben kb. 50 pécsi és Pécs környéki iskolát látogatunk meg. Ehhez szükségünk van olyan emberekre, akik az egyetemről már eddig megszerzett tudásukat – saját szakterületükről vagy akár más szakokról is – át tudják adni az érdeklődő középiskolásoknak. 


Ti lesztek a kampány szíve és lelke. Legfontosabb feladatotok, hogy a megfelelő információkat nyújtsátok a PTE körülbelül 400 szakjáról és a magáról felvételi eljárásról. Ez mellett persze az egyetemi életről, programokról vagy a városról is gyakran kérdeznek a diákok.

Két nagyobb időszakban számítunk a munkátokra. Az első a szeptembertől februárig tartó beiskolázási időszak, illetve a februártól szeptemberig tartó időszakban. Míg az első időszakban az idő legnagyobb részét a középiskolásokkal való munka, az iskolák, pályaválasztási kiállítások és börzék látogatása teszi majd ki, addig az utóbbiban a Karrier Iroda egyéb, PTE hallgatóinak szóló programjaiba is szeretnénk Benneteket bevonni (pl.: Állásbörze, Pont Ott Parti, gólyatáborok, stb.). 

Természetesen mindezt nem ingyen. Az alapbér, melyet minden látogatásnál biztosan megkapsz, az 3000 Forint. Amennyiben egy látogatás túllépi a 6 órás időkeret, onnantól óránként plusz 550 Ft-tal gazdagodhatsz. Ezen számolandó időbe természetesen az utazás időtartama is beletartozik. 

Mit kell tenned, hogy bekerülj a csapatunkba?
  • Elsőként írj egy motivációs levelet, melyben kérlek, fejtsd ki, hogy miért lennél Te a legalkalmasabb a feladatkörre, Téged mi motivált/demotivált pályaválasztáskor.
  • Második lépésben behívunk egy elbeszélgetésre, hogy jobban megismerjünk Téged, és persze Te is minket! 
  • Részt kell venned egy oktatáson, mely során megkapsz minden olyan információt első kézből a PTE minden Karától, amelyeket majd a későbbiekben használnod kell az iskolalátogatások során. Az oktatásra szeptember 17. és 21. között EGY nap alkalmával kerül majd sor, vésd be már most a naptárba!
  • Annak érdekében, hogy tényleg igazi csapatként működjetek, nem árt egy kis csapatépítés. Vegyél részt a csapatépítésen, ahol nem csak megismered azokat, akikkel a kampány során együtt fogsz dolgozni, hanem feladatok által már betekintést nyerhetsz szituációkba, ami után az a bizonyos mélyvíz már nem is tűnik majd olyan mélynek.

A csapatépítés várható időpontja: szeptember 14. péntek 9:00- 15:00 között. Írd be a naptáradba már most és tedd szabaddá magad!

Bármilyen kérdéssel keressetek Facebookon vagy a szalai.greta@pte.hu e-mail címen 