Shanghai – maga volt a csoda!
Interjú Dr Borsos Ágnessel és Dr Gyergyák Jánossal
Milyen program keretében jártatok Kínában?
A mi kiutazásunkat megelőzte egy oktatási együttműködési kapcsolatról szóló megállapodás aláírása a Shanghai Institute of Technology és a PTE között, oktató és hallgatói csereprogram keretében. Az idő nagy részében persze Sanghai-ban voltunk, de egy hosszú hétvégét Pekingben is voltunk, ahol meglátogattuk az egyik doktorandusz hallgatónkat. A Breuer Marcell Doktori Iskola angol nyelvű képzésének ugyanis van két kínai hallgatója és mivel az egyikük pont otthon volt, így lehetőségünk volt őt meglátogatni. Ezen a hétvégén igazi kínai finomságokat is megkóstolhattunk és addigra már a gyomrunk is hozzászokott a kínai kajákhoz. :-)
Miről szólt a munkátok?
A munkánk elsődlegesen az oktatásról szólt a Sanghai Institute of Technology-n. A kiutazás előtt annyi volt biztos, hogy kapunk egy osztályt, akiknek heti két napon, több tantárgyát is mi visszük, angol nyelven. Végül heti két teljes napon, napi kétszer négy órában tanítottunk architecture design-t, alapképzésen tanuló, 25 végzős hallgatónak.
Nagyon érdekes volt, mert az ottani képzés sajátossága, hogy szétválasztják a sanghai-i és a vidéki hallgatókat, miután más előképzettséggel érkeznek az egyetemre, így próbálják a végzés idejére egy szintre hozni a hallgatókat. A másik sajátosság, hogy rendszeresen van a hallgatóknak hétvégén, szombaton és vasárnap is órájuk.
Emellett az oktatói csereprogramokban nem ritka, hogy az adott oktatóhoz kapcsolódó kurzus tanóráit tömbösítik, éppen azért, hogyha rövidebb ideig van az ember kint, akkor is tudja a kurzust megfelelő óraszámban megtartani. Mi is október elején mentünk és december közepén már haza is jöttünk.
Mi volt a legnagyobb kihívás? Hogy tudtatok egy számotokra idegen kultúrában megfelelni?
Igen a kultúrák közötti különbség… az, hogy teljesen más mentalitású emberekkel találkoztunk, mint akikkel itthon foglalkozunk, nem volt könnyű. Teljesen más volt a kínai hallgatók reakciója az órán elhangzottakra és nagy nehézséget okozott ezeknek a reakcióknak az értelmezése. Ott mondjuk egész órán nyomkodják a telefonjaikat és ezt nem veheted udvariatlanságnak. A hallgatók egymással sokkal közvetlenebbek, néha olyan érzés volt, mintha középiskolában oktattunk volna, ugyanakkor szégyenlősek is, például rábírni őket az egyéni illetve csoportos prezentációra, arra, hogy álljanak ki egymás elé, nagyon nehéz volt. Rá kellett jönnünk, hogy másként kell motiválnunk őket és a kurzus végére komoly sikernek éreztük, ahogy kiálltak és prezentáltak.
Mennyire volt nehéz angolul oktatni?
Hú, inkább abban volt a nehézség, hogy a hallgatók közül nem beszélt mindenki egyformán jól angolul, azt mondták, hogy mi voltunk az első nem kínai oktatóik! Nagy sikerünk volt, mindenhol fotóztak bennünket! :-)
Aztán az vált gyakorlattá, hogy az órai felkészüléseik nem csak szakmai alapon folytak, hanem elkezdtek a kommunikációra is figyelni, egyre többet szótáraztak és egyre többet beszéltek angolul.
A nemzetköziség oktatói vagy hallgatói célokat szolgál inkább?
Mindkettőt… Nekünk ez egy nagy kihívás volt. Sanghai maga olyan városépítészeti terep, amit önmagában is tanulmányozni lehet. Az oktatás mellett tudtunk egy építész irodában is dolgozni, ahol olyan munkákat láttunk, amiket talán soha többé. Megtapasztaltuk azt is, hogy ők miként dolgoznak. Más a munkamódszerük, először is a legfontosabb, hogy sokszor egy egy projekt nem csak egy házra, hanem egy egész városrészre terjed ki, hihetetlen sok kivitelezés folyik, elképesztően nagy projektekben.
Milyen konkrét eredményeket vártok ettől a kinti félévtől?
Reméljük minél többen jönnek közülük majd az alapképzés után hozzánk az idegennyelvű Architect MSC képzésünkre. Azt vettük észre, hogy azok az építészek, akiknek van európai vagy amerikai végzettségük, kint sokkal sikeresebbek, keresettebbek.
Mi volt a legjobb kint?
Sanghai maga. A segítőkész és kedves kínaiak. Emberileg is nagyon jó tapasztalat volt, szakmailag pedig nagy kihívás!
Készítette: Kovács Éva
