Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Sikeres Nyílt hetet zártunk

Egyhetes rendezvénysorozatát zárta Karunk a 2014. november 14-i nyílt nappal. Ebben az évben először került megrendezésre november 10-14. között a Pollack nyílt hete, amelynek keretében 40 előadásra, műhelybemutatóra kaptak meghívást a régió középiskolás diákjai. A diákok a Szilárdságtan és Tartószerkezetek Tanszék által szervezett „Reccs” tésztahíd építésre és az Építéskivitelezési Tanszék „Számítógéppel segített tervezés” órájára voltak leginkább kíváncsiak.

A gazdag programlehetőségek zárónapján, a pénteki nyílt napon vendégeink megtöltötték a 400 fős előadót. A központi előadások keretében Dr. Medvegy Gabriella kapcsolati dékánhelyettes asszony köszöntője után sikeres pollackosok mutatkoztak be. 

A szakmai intézetek képviselőinek részletes ismertetőjét követően a diákok és kísérőik megismerkedhettek a Pollack fejlesztéseivel, játékaival, segítséget kaptak felvételivel kapcsolatos kérdéseikre a Tanulmányi csoport munkatársaitól és pályaorientációs grafológiai tanácsadásban vehettek részt.

A nap zárásaként a videojátékok kedvelői, éjszakába nyúló regionális csapatversenyben mérték össze tudásukat. 

Érdemes figyelni továbbra is a Pollack felvi oldalait, mert aktuális hírekkel, információkkal jelentkezünk, segítjük a pályát választó, felvételire készülő diákokat.