Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Szakmai Gyakorlati Ösztöndíj

Pályázati Kiírás

 

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága a 2014/2015-as tanév tavaszi szemeszterére pályázatot ír ki a mai napon szakmai gyakorlati ösztöndíj elnyerésére.

 

Szakmai gyakorlati ösztöndíjra jogosult hallgató, aki államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben vesz részt. Szakmai gyakorlati ösztöndíj a képzési és kimeneti követelményben meghatározott legfeljebb fél éves összefüggő gyakorlaton résztvevő hallgatónak, pályázat alapján, legfeljebb egy tanulmányi félévre adható juttatás.

A szakmai gyakorlati ösztöndíjban részesülhet az a hallgató, aki kötelező szakmai gyakorlatát az egyetem székhelyétől, illetve telephelyétől (továbbiakban: képzési hely) eltérő helyen teljesíti, és e helyen nem részesül kollégiumi ellátásban és a szakmai gyakorlat végzésének helye és a lakóhelye közötti távolság megegyezik a lakóhely és a képzési hely közötti távolság felével, de legalább 30 km.

A pályázati kérelmet a DJKB-hoz, félévente az erre rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani. A pályázat elbírálása a fentieken túl, a hallgató szociális körülményei alapján, a rendszeres szociális ösztöndíj elbírálására vonatkozó szabályok, illetve pontrendszer szerint történik. A pályázónak a szociális körülményei igazolásán túl a kérelemhez mellékelnie kell a szakmai gyakorlóhely igazolását. A pályázónak nem kell külön igazolnia a szociális helyzetére vonatkozó adatokat, amennyiben adott félévben a hallgató egyéb szociális juttatás iránti kérelmet nyújtott be, és ahhoz már csatolta a szükséges dokumentumokat. [TJSZ. 21/A. § (1)-(4) bek.]

A pályázatok benyújtási határideje 2015. február 16. napja 12:00 óra.

 

Szociális juttatásra jogosult hallgató: az a teljes idejű felsőfokú szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vevő hallgató, aki

-                     államilag támogatott képzési formában, vagy magyar állami (rész)ösztöndíjasként vesz részt, vagy

-          tanulmányait államilag támogatott képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre;

 

Pályázati űrlap(ok) letölthető(ek) a (http://pollackhok.hu/pollackhok_hu_Dokumentumtar) címről.

 

 

A pályázatot kérjük a PTE PMMIK DJKB, 7624 Pécs, Boszorkány út 2 C-047 Hallgatói Önkormányzat irodáján leadni, vagy postai úton elküldeni az alábbi címre:

 

PTE PMMIK DJKB, 7624 Pécs, Boszorkány út 2. C-047 iroda

 

A pályázó által alá nem írt, késve leadott, illetve hiányos pályázatokat a Bizottságnak nem áll módjában elfogadni!

 

Az eljárás során hiánypótlásra nincs lehetőség!

 

Az űrlapon feltüntetett adatok, tények és az azok alátámasztására benyújtott dokumentumok közötti eltérésekből, hiányosságokból, hibákból adódó hátrányokért nem vállalunk felelősséget, ezért kérjük figyelmesen, olvassák el a pályázati űrlapot, illetve annak kitöltési útmutatóját.

 

 

Pécs, 2015. január 27.