Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Szombathelyi Osztrák - Magyar Nyári Egyetem

Szombathelyi Osztrák - Magyar Nyári Egyetem
2013. június 30.-július 19.

Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Tanszéke és a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi Savaria Egyetemi Központjának Uralisztikai Tanszéke közös nyári egyetemet szervez osztrák ill. magyar egyetemi és főiskolai hallgatók számára, akik magyar/német nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni. Az ösztöndíjakra a magyar hallgatók közül a nem német szakos, első diplomájukat szerző (elsősorban nappali tagozatos) hallgatók pályázhatnak. 
Mivel a nyári egyetem nem csupán egy nyelvkurzus, hanem nagy hangsúlyt helyezünk a közös programokra, a tanórán kívüli együtt tanulásra, olyan hallgatók jelentkezését várjuk, aki a közösség együttes tevékénységében aktívan részt kívánnak venni. 

A nyári egyetem több mint 20 éves hagyományra tekint vissza: az első években Keszthely, majd Szeged, idén tizedik alkalommal pedig

Szombathely ad otthont a kurzusnak. 

A kurzus felépítéseintenzív nyelvtanulási program (naponta 9.00-től 12.30-ig) haladó ill. középhaladó szinten; délutánonként osztrák ill. magyar kultúrtörténeti tematikájú előadások, amelyek a kelet-ausztriai/nyugat-magyarországi régióhoz kapcsolódnak, filmvetítés, változatos szabadidős és kulturális programok.

Jelentkezési feltételek a magyar hallgatók számára:
- a haladó szinthez: alapfokú (A2 szintű) államilag elismert nyelvvizsga vagy annak megfelelő egyéb bizonyítvány/igazolás;
- a középhaladó szinthez: középfokú (B szintű) államilag elismert nyelvvizsga vagy annak megfelelő egyéb bizonyítvány/igazolás;
- hallgatói jogviszony egy magyarországi felsőoktatási intézményben, nem német szak;
- rövid motivációs levél.
A felső korhatár 35 év. 

Ösztöndíj
Az ösztöndíjakat az OsztrákMagyar Akció Alapítvány biztosítja, amely nem készpénzt jelent, hanem a kurzuson való ingyenes részvételt. Az ösztöndíj elnyerése után a hallgatók szerződést kötnek az alapítvánnyal, amelyben vállalják a kurzuson való részvételt. 

Önköltség
A Szombathelyre történő leutazás és a hazautazás költségeit a hallgatók állják. A pályázatok elbírálása után az ösztöndíjat elnyert hallgatóktól 5 000 Ft regisztrációs díjat kérünk átutalni a későbbiekben megadott bankszámlaszámra. További költségek: zsebpénz, mindenkinek belátása szerint.

A kurzus részvételi díját, szállásdíjat, napi kétszeri étkezést (reggeli, ebéd), a kirándulásokat az ösztöndíj tartalmazza. 

A résztvevők létszáma
24 osztrák és 24 magyar hallgató. A résztvevők a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ kollégiumában kapnak szállást kétágyas szobákban (egy osztrák hallgató és egy magyar hallgató együtt), közel a városközponthoz. Az oktatás és az étkezés szintén a központ ill. a kollégium közelében zajlik. 

A kurzus vezetője Csire Márta. Email: marta_csire@yahoo.de, tel.: +43 1 4277 43012; fax: +43 1 4277 9430.
További információk a megadott e-mailcímen kaphatók. 

Jelentkezés
2013. április 15-től május 20-ig (postabélyegző dátuma). A formanyomtatvány a Bécsi Finnugor Tanszék honlapjáról:
http://finno-ugristik.univie.ac.at/studium/sommerkolleg-szombathely
is letölthető ill. e-mailben is megküldjük. A jelentkezéseket ugyancsak elfogadjuk e-mailben is. 

JELLAP Szombathely 2013.docJELLAP Szombathely 2013.pdfKIIRAS Szhely 2013.doc