Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

THEATROOM

Tervezési együttműködést kötött a Pécsi Nemzeti Színház, Pécs Város Önkormányzata, a HPM-Design Kft. és a PTE PMMIK Pollack Manufactura, amelynek célja az építész, építőművész, belsőépítész, formatervező hallgatók bevonása a Pécsi Nemzeti Színház által felvetett építészeti kérdések koncepcionális megválaszolásába.

Az együttműködés értelmében a hallgatók feladata lesz a Pécsi Nemzeti Színház jegypénztárának és a Kamaraszínház bejáratának és előterének átalakítása a Nagyszínház és a Kamaraszínház közötti összefüggések figyelembevételével.

Az ötlettervek első fázisának bemutatására, véleményezésére 2014. március 21-én 10:00 órakor kerül sor az A008-as tanteremben. (PTE PMMIK, Boszorkány út. 2.)

Vendégeink: Rázga Miklós a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója és Vincze József a színház műszaki igazgatója.

Konzulensek: Dr. Bachmann Erzsébet és Dr. Vasváry-Nádor Norbert

A rendezvény nyilvános, a szervezők szeretettel látnak minden kedves oktatót, dolgozót és hallgatót, akiket érdekel az építészet, belsőépítészet és a színház ilyen formában történő találkozása.