Pécsi Tudományegyetem logo Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
Műszaki és Informatikai Kar

Beszámoló a PTE MIK TDK tevékenysége a versenyképes tudásért c. NTP-TDK-15-0054 sz. pályázatról

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara 2015. szeptember 11-i határidővel pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt, a Nemzeti Tehetség Program keretében megjelent „A Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása” c. pályázati felhívásra.
Az elnyert támogatás összege 1.500.000 Ft, mely jelentősen segítette a kari TDK műhelyek tudományos munkáját és a kari TDK Konferencia megrendezését.

A támogatás felhasználásával került megrendezésre 2015. november 23-30 között a kari Tudományos Diákköri Konferencia. A hét folyamán 6 szekcióban 31 előadó részvételével 26 dolgozat került bemutatásra, melyek elkészítéséhez 22 konzulens adott segítséget. A konferencián 52 bíráló vett részt. Az OTDK-ra 19 dolgozat kapott jelölést. 2015. november 27-én került megrendezésre a Prezentációs verseny, ahol 4 dolgozat 5 előadója mérhette össze prezentációs készségét. A bírálók egy I. és egy II. helyezettet hirdettek, minden előadó dicséretben részesült.

Az elhangzott előadások rövid ismertetője, az előadók, konzulensek és a zsűri tagjainak neve, valamint a szekciók programja és helyszíne egy rezümé-kötetben került kiadásra, mely elérhető az érdeklődők számára.

A tudományos műhelyekben egyéni és csoportos kutatómunka zajlott, melyhez a pályázat segítségével irodaszereket, a munka technikai feltételeinek javításához kis értékű eszközöket, alkatrészeket sikerült beszerezni.

A színvonalas munka eredményeként több publikáció is napvilágot látott elektronikus formában.

A pályázati keret lehetőséget adott két tanulmányút és egy konferencia részvétel megvalósítására. A Szerkezetek Diagnosztikája és Analízise Kutatócsoport tagjai Zebegénybe látogattak, ahol felmérést végeztek az egyik legnagyobb hazai tégla boltozatos hídon. A felmérés során vizsgálták a szerkezet építése során felhasznált anyagokat és azok állapotát, az építési technológiákat és a falazatok geometriai kialakítását.

A Víz-és Szennyvízkezelési Kutatócsoport tagjai Hódmezővásárhelyen végeztek méréseket a helyi gyökérzónás műtárgyon a napi evotranspiráció meghatározásának céljából.

A Szerkezetek Diagnosztikája és Analízise Kutatócsoport egyik tagja konzulensével együtt vett részt és tartott előadást a Ráckevén megrendezett „Építményeink védelme 2016” c. konferencián.

A TDK kutatóműhelyei továbbra is várják azokat az érdeklődő hallgatókat, akik a tantervi ismereteknél többre vágyva szívesen vesznek részt tudományos kutatásokban, elmélyítve ezzel ismereteiket a számukra legérdekesebb szakterületen.

A kar TDK munkájához további sikereket kívánunk!