TV-műsorgyártó és médiatechnológus asszisztens záróvizsgák
A záróivizsgák időpontjai és helyszínei.
A záróivizsgák időpontjai és helyszínei.
Idén áprilisban is megrendezésre került a DEPÓ - kortárs képzőművészeti és betonbarkács workshop- amely a Szövetség’39 kezdeményezésében és vezetésével valósult meg.
Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán, jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki vagy informatikai képzési területen tanuló cigány származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2013/2014. tanévre.
A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága a PTE SZMSZ 6. számú melléklete a térítési és juttatási szabályzat (továbbiakban: TJSZ) 35. §-ában foglaltakra figyelemmel a 2013/2014-es tanév vonatkozásában, kollégiumi ellátásra az alábbi pályázatot írja ki.
A pályázati kérelmet a Modulo felületén, elektronikusan kell benyújtani
Ezen felül feltöltésre kerültek más nyilatkozatok is melyek innen érhetőek el.
A Nemzeti Kiválóság Program konvergencia kiírásában szereplő Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj aktuális plakátja.
Figyelem! Meghosszabbított jelentkezés! Új határidõ: 2013.06.27. csütörtök 10:00
nemzetközi hallgatói workshop, Graz, Ausztria, 2013.09.23-10.04.
Az ’Offroad architecture’ c. Erasmus intenzív program helyszíne Graz Ausztriában. A nyári egyetemen a résztvevő hallgatók feladata, hogy egy elhagyatott barnamezős területre készítsenek olyan fejlesztési javaslatot, amely mind az építészeti koncepció, mind a költségek szempontjából megvalósítható. A tervezett bekerülési költség előre meghatározásra kerül majd. A workshop keretében hat ország építész hallgatói fognak együtt gondolkodni a lehetséges fejlesztési javaslatokon.
A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 104. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet , illetve a Pécsi Tudományegyetem SzMSz 6. számú melléklete, azaz a PTE térítési és juttatási szabályzata 17.§ alapján a 2013/2014-es tanévre.
Beadási határidő: 2013. július 4.
Beadás helye: TO ügyfélszolgálat