Pécsi Tudományegyetem logo

  1. MIK
  2. Hírek

Végzős hallgatóknak felhívás!

Tisztelt Végzős Hallgatók!

Amennyiben részt kívánnak venni a 2016. július 2. napján megrendezésre kerülő diplomaosztó ünnepségen, a diplomájukat kizárólag talárban vehetik át, melynek díját (3500.-Ft) a tanszékekre megküldött csekken áll módjukban befizetni.

A diplomaosztó zavartalan lebonyolítása érdekében kérünk minden végzős hallgatót, hogy a kezdés előtt egy órával talárjukat felvenni szíveskedjenek. (a befizetett szelvény leadása ellenében)

A ceremónia megkezdése előtt 30 perccel a tanulmányi előadók segítik a szakok sorba állítását és a bevonulást.
Helyszín: PTE MIK Boszorkány út 2.  A010-es előadó

CEEPUS - pályázati felhívás

Tisztelt Hallgatók és Oktatók!

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara pályázatot hirdet a CEEPUS – Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram keretén belül „freemover” hallgatói, ill. oktatói mobilitásban való részvételre a 2016/17-es tanév őszi félévére.

Állásajánlat - építész tervező

A Bártfai-Bóta Építész Kft 2009-ben alapított építész tervezéssel foglalkozó cég. A megrendelések dinamikus növekedése indokolja létszámunk növelését, ezért veszprémi öt fős tervező irodánk szívesen látna szeptembertől két most végzős fiatal építészt.

Gyászhír

Súlyos betegség után elhunyt karunk volt hallgatója, Hornok Anna.
Osztatlan építész diplomáját 2011-ben szerezte intézményünkben. Hamvainak elhelyezése 2016. 06. 24-én, pénteken, 10:30 órakor lesz a zalaegerszegi Göcsej úti temetőben. A család kéri azokat, akik elmennek a végső búcsúztatásra, hogy csak egy szál virággal érkezzenek. A kar dolgozói és hallgatói  részvétüket nyilvánítják az elhunyt családjának. Nyugodjon békében!

Tanulmányi Csoport - nyitvatartás

A Tanulmányi Csoport – az oklevél-kiállítással kapcsolatos háttérmunkák miatt - 2016. június 20 – 2016. július 8. között 08.00 - 11.30 óráig tart nyitva, a délutáni ügyfélfogadás szünetel.

Szíves megértésüket kérjük: Tanulmányi Csoport

Állásajánlat

Kőröshegyi mérnökiroda felvételt hirdet konstruktőr-mérnök, illetve műszaki rajzoló-szerkesztő munkakörbe.

Új Nemzeti Kiválóság Program

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) Magyarország Kormánya által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram.

Az ÚNKP célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

Állásajánlat + nyári gyakorlat

Szekszárd környéki lakhellyel rendelkező végzős hallgatók körében keresünk kollégát Műszaki előkészítő / Projektmenedzser munkakörbe, dinamikusan fejlődő építőipari vállalkozásunkba, továbbá

Nyári gyakorlat alkalmával szívesen foglalkoztatnánk nappali tagozatos hallgatókat, műszaki előkészítő munkakörben.